Infokommunikációs technológiák | ||
» Kezdőlap
» Hírek
» Válogatás
» Partnerek
» Mentorhelyek
» Statisztika
» Mentortérkép
» Kapcsolat
» Szabályzat
» Elfelejtett jelszó
» Jognyilatkozat
Partnerek
|
Nevem: Tamási András, 1949-ben születtem Szentendrén. Önkéntesként vállaltam az IT-mentor Technológia alkalmazásának tartalom fejlesztését. Eredeti végzettségem szerint villamos üzemmérnök vagyok, 1972-ben végeztem a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán, de mindössze négy hónapot dolgoztam villamos üzemmérnökként. A számítástechnika sokkal jobban érdekelt, a programozást és az üzemeltettést váltogattam, mert mindkét terület vonzott. És a 90-es évek elején volt egy 2-3 éves időszak az életemben, amikor felnőtteket oktattam a számítógépek használatára (Windows, Word, Excel). Szerettem oktatni, sajnálom hogy feladatam, de akkor olyanok voltak körülményeim, hogy célszerű volt váltani. Talán hasonló indíttatásból érdekel a mentori munka is, ha tudok, szeretek másoknak segíteni. Úgy érzem, van türelmem a kezdőkhöz, nem szokott bosszantani ha valamit akár többször is el kell mondanom. Talán egy kritikus pontom van e téren, érezzem a valódi érdeklődést a téma iránt. És van egy másik oka is amiért érdeklődve várom, hogyan alakul az IT-mentor képzés és foglalkoztatás. 56 évesen hirtelen jelentősen megnőtt a szabadidőm. Sokszor érzem úgy, hogy a korosztályom munka terén vesztese a rendszerváltásnak: nem tanultunk meg érvényesülni ebben az új, üzleti világban. A nyugdíjhoz még túl fiatalok vagyunk, de a munkához - a munkaadók szerint - már túl öregek... Az unatkozás még a megnövekedett szabadidő ellenére sem szokásom. Sokat ülök a számítógép előtt, szeretek zenét hallgatni, a barkácsolásra is több időm jut. És - későn kezdett - új kedvtelésként érdekel a fotózás is. Tamási András - 2006-01-15 15:33:57
Partnereket keresünk Az IT-mentor szolgálat és az egyes alkalmazások fejlesztéséhez, az adatbázisok feltöltéséhez és karbantartásához keresünk partnereket, támogatókat, közreműködőket. A cél, az országos IT-mentor hálózat kiépítése, IT-mentorok és szakmentorok felkészítése, foglalkoztatása. Az országos program szervezője a Teleház Szövetségek Európai Uniója keretében működö, az IHM által támogatott IT-mentor Programiroda, amely kész együttműködni minden érdekelt szervezettel, céggel, intézménnyel és magánemberekkel, kölcsönös előnyök alapján. Az érdeklődők jelentkezését info telekucko.hu. címen várjuk. A kép forrása: http://www.livingvalues.net Kiss László (Szentpéterszeg) - 2005-07-25 11:19:45
Mérnök informatikus vagyok, a Bihar Közösségeiért Alapítvány munkatársaként a szentpéterszegi teleházban és a berettyóújfalui Térségi Teleház és Forrásközpontban rendszergazdai, valamint oktatói feladatokat látok el. A teleház mozgalommal 1996-ban az első teleház pályázati kiírás láttán kerültem kapcsolatba. Látva a nagyszerűségét a kistelepülések, felemelkedésének esélyeit és lehetőségét felkeltette az érdeklődésemet. Mint önkéntes részt vettem az előkészítő és pályázati munkában. 1997-től a teleház megnyitásától az önkéntesek egyik legaktívabb tagja lettem, 1999-től munkaviszony keretében segítem az alapítvány és ezen belül a teleházak munkáját.. Az ügyintézésen kívül megpróbáltuk, a gyerekekkel, a lakossággal elfogadtatni és megszerettetni a számítógép rendeltetésszerű használatát, megismertetni az Internetet. Nagy sikere volt az informatikai oktatásnak. Az oktatásokat én tartottam melyek felhasználói szintű, OKJ és ECDL vizsgával záródóak voltak. (Szentpéterszeg lakosságának több mint 10%-a vett részt a képzéseken.) A teleház hálózat kiépítését a bihari térségben 1998-2001-ig öt telekunyhó létrehozásával segítette az alapítvány. Ezeken a településeken is megkezdtem az oktatást, naponta szállítva öt- hat, számítógépet az oktatás helyszínére és vissza. Az Eötvös Lóránd Tudományi Egyetem által kidolgozott távoktatási programban –oktató teleházként és partnerként - kétszer vettünk részt, egy-egy féléves ciklusban. A „comenius logo programozás kicsiknek és nagyoknak, valamint a kreatív kommunikáció” újszerű oktatási és tanulási lehetőséget biztosított mind a gyerekeknek, mind az oktatónak. Mindkét alkalommal mint helyi segítő álltam a gyerekek rendelkezésére, valamint konzulensként segítettem az ELTE tanárait, kutató csoportját a távoktatási program tökéletesítésében. Ez az időszak erősített meg abban, hogy a távoktatás, a távmunka lehetőségének biztosítása a teleház számára újabb feladatot és lehetőséget jelenthet. Kihívást jelent számomra egy-egy újabb feladat megoldása, amely az itt élő emberek életminőségének javítását szolgálja. Ezek egyike a távmunka elindítása a hátrányos helyzetű kistelepüléseken. A szentpéterszegi teleházban egyre több térségi szintű fórum, tréning került megrendezésre, amely szükségessé tette egy térségi iroda létrehozását. Ennek a szervezésében, a technikai megvalósításban, az épület felújításában koordináló szerepet vállaltam. A 2001 decemberétől működő Térségi Teleház és Forrásközpont újabb feladatokat és kapcsolatokat jelent számomra. A Bihar Közösségeiért Alapítvány a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központtal együttműködve valósította meg a három éves Bihari Teleház programot. Ez a modell program a térség 23 településére terjedt ki, melyben oktatás-foglalkoztatás szervezés, rendszergazdai és koordinációs feladatokat láttam el. Jelenleg az akkreditált felnőttképző intézménnyé vált Térségi Teleház és Forrásközpontban informatikai oktatás is a feladataim közé tartozik. Idősek, fogyatékkal élők, munkanélküliek és munkaviszonyban állók képzésével igyekszünk segíteni az itt élők életminőségének javítását. Tagja vagyok a Magyar Teleház Szövetség oktatói és mentor karának, valamint a MTSZ Észak-alföldi Regionális Tagozat vezetőségének. Kiss László (Szentpéterszeg) - 2005-07-07 14:13:14
Az IT-mentor együttműködést ajánl üzleti partnereknek, akik figyelmet fordítanak arra, hogy az infokommunikációs technológiák, eszközök rendeltetésével ismerkedő kezdők termékeikkel és szogáltatásaikkal elsőként találkozzanak. Az It-mentorok az információs társadalom lehetőségeit - az általános tudnivalókon túl - a rendszert támogató gyártók és forgalmazók által kínált eszközök konkrét példáin keresztül, az általuk biztosított információk felhasználásával is szemléltetik. Az együttműködés része lehet az is, hogy partnereink telefonon, a hálózaton, más módon is segítik az IT-mentorokat műszaki kérdések megválaszolásában. A D-link az elsők között ismerte fel az IT-mentor rendszerben rejlő lehetőségeket és vált a partnerünkké.Gáspár Mátyás - 2005-01-16 23:01:35
|
Hírek
Partnerek |